Megújul a Soproni SZC és iskolái honlapja

Kedves Látogatóink! Karácsonyra megújul a Soproni Szakképzési Centrum és iskoláinak honlapja. Új arculattal és struktúrával, de továbbra is naprakész információkkal várjuk Önöket oldalunkon. Honlapunk a jelenlegi, soproniszc.hu címen lesz elérhető a jövőben is. (A jelenlegi tartalom egyúttal archív tartalommá válik.) Böngésszenek kedvükre új weboldalunkon is! Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag, sikeres új esztendőt kívánunk, valamennyi Munkatársunk nevében! Králik Tibor kancellár, Kuntár Csaba főigazgató


Energetikai felújítások a Vas-Villa’-ban

Befejeződtek a KEHOP-5.2.2-16-2019-00133 azonosítószámú, a „Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Technikum energetikai fejlesztése” című projekt kivitelezési munkálatai. Az összesen 300 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló projektben sor került az iskolaépület homlokzati nyílászáróinak, valamint a tető-felülvilágítóknak a cseréjére, továbbá az épületgépészeti fűtésrendszer korszerűsítésére. A beruházás ünnepélyes átadására került sor 2021. november 25-én. A rendezvényen részt vett, és köszöntőt mondott Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár (ITM), valamint Barcza Attila országgyűlési képviselő. A projekt megvalósító partnere a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit továbbiak…


Pályaválasztás 2022/2023. tanév

Kedves Diákok! Kedves Szülők! Várunk Benneteket iskoláinkban! Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, idén minden iskola megrendezi nyílt napját, ahol megismerhetitek a szakmákat és képzéseket, kipróbálhattok eszközöket, valamint bepillanthattok az iskola mindennapjaiba. Megtaláltok minket az iskolai honlapokon, Facebook-on és más online felületeken. A Szakképzési Centrum elkészítette Középiskolai felvételi tájékoztató kiadványát a 2022/2023-as tanévre. A kiadványt a Soproni Tankerületi Központ segítségével valamennyi soproni, Sopron térségi és Rábaközi általános iskolába eljuttatunk. További kiadványokkal, tájékoztató füzetekkel iskoláink is készültek a beiskolázási időszakra. A továbbiak…


Szakmák délelőttje november 10-én

Szakmai nyílt nappal várjuk november 10-én, szerdán, 9 és 14 óra között valamennyi iskolánkban az érdeklődő tanulókat. A Szakmák délelőttjén különleges programokkal készülnek az intézmények: szakmai akadályverseny, pályaválasztási kérdezz-felelek, különböző játékok, kincskeresés, szakmai bemutatók lesznek. A tanulók személyesen ismerkedhetnek az iskolákkal, kipróbálhatják az egyes szakmákat játékos formában, és eltölthetnek egy kötetlen, vidám napot leendő iskolájukban. A vidékről érkező tanulócsoportoknak autóbuszos utaztatást szervezünk. (Előzetes egyeztetés szükséges.) Megnyitó: 9 órakor, a Soproni SZC Handler Nándor Technikumban A rendezvényt megnyitja: Dr. Farkas Ciprián továbbiak…


Szakképzés a világkiállításon

A 2021. szeptember 25. és október 14. között Budapesten megrendezésre került „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon a hazai szakképzés képviselői is jelen voltak. A szakmai napon Pölöskei Gáborné, az ITM (Innovációs és Technológiai Minisztérium) szakképzésért felelős helyettes államtitkára nyitóbeszédében elmondta: a szakképzés tematikájának a jövőben tartalmaznia kell a fenntarthatóság, a zöldképzés és a digitalizáció témáját is. Október 7-én, az ITM standján egy napra kiállító lehetett a Soproni SZC Porpáczy Aladár Technikum és Kollégium. A 75 éves iskola hagyományaihoz továbbiak…